Kategória: 2012/2013-as tanév eredményei

AZ ÉV DIÁKJA ÉS TANÁRA 2012/2013

A 2012/2013-as tanévben az év diákja Bege Áron (8.b) és Nagy Zsófia (12.a), az év tanára pedig Szerticsné Pinczés Mária lett. A diákok méltatása itt, Szertics tanárnőé pedig itt olvasható.

11-EN AZ OKTV DÖNTŐJÉBEN

Örömmel értesítük mindenkit, hogy a 2012/13-as tanévben minden eddiginél több diákunk (összesen 11) jutott be az OKTV (Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny) döntőjébe.

Ebben a tanévben soha nem tapasztalt létszámban indultunk az OKTV-n, összesen 116 nevezés történt. Voltak olyan tanulók, akik több tantárgyból is indultak a legrangosabb középiskolai versenyen, 28-an jutottak tovább a 2. fordulóba, március végére pedig kiderült a döntősök névsora, melyen 11 tanítványunk szerepelt.

Gratulálunk az eddigi teljesítményekhez, kíváncsian várjuk az eredményeket és nagyon szurkolunk továbbjutóinknak, hiszen aki az OKTV döntőjébe jut, az nemcsak plusz felvételi pontokat kap, hanem iskolánknak is dicsőséget szerez.

Felkészítő tanáraiknak hálásan köszönjük segítőkész, önfeláldozó munkájukat.

A gimnázium vezetősége

 

Döntőseink és felkészítő tanáraik: 

 Név  Osztály Tantárgy Felkészítő tanár
 Gyóni Áron  12.b  biológia  Scheuer Zsuzsanna
 Haraszti Helga  12.b  biológia  Scheuer Zsuzsanna
 Pete Nóra  12.b  biológia  Scheuer Zsuzsanna
 Veres Eszter  11.b  dráma  Hajdú Zsoltné
 Jäkl Marcell Richárd  11.a  földrajz  Skonc Erzsébet
 Jäkl Marcell Richárd  11.a  latin nyelv  Nagy Judit
 Nemes Luca  11.b  latin nyelv  Nagy Judit
 Nagy Zsófia  12.a  latin nyelv  Nagy Judit
 Nagy Zsófia  12.a  magyar nyelv  Gelencsérné Szarka Mária
 Éliás Boglárka Anna  13.c  magyar nyelv  Hajdu Ágnes
 Tamás Gábor  10.a  német nyelv  Helfrich Nikolett

 

ISMÉT A 100 LEGJOBB KÖZÉPISKOLA KÖZÖTT A BKG

bkg_szivÖrömmel tudatjuk mindenkivel, hogy gimnáziumunk a nemrég megjelent “100 legjobb hazai középiskola” című 2012-es kiadványban a 29. helyen szerepel.

A “100 legjobb magyar középiskola” című kiadványban olyan rangsort állítottak össze a szekresztők, melyben elsősorban a “hagyományos” szempontokat vették figyelembe: az érettségi eredményeket, az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyeken (OKTV-ken) való részvételt, a továbbtanulási és nyelvvizsgaarányokat, továbbá az Országos Kompetenciamérés eredményeit. Ezeken kívül más körülményeket is vizsgáltak: többek között a speciális fakultációs lehetőségeket, az oktatott idegen nyelvek számát és a nemzetközi kapcsolatokat.

BKG100_2012.jpg

A sorrend felállításakor a különböző szempontokat más-más mértékben vették figyelembe. A tanulmányi eredményeket 80%-ban, a tanulmányi szolgáltatásokat (pl.: a tehetséggondozó foglalkozások számát, a termek felszereltségét, a az egy dikra jutó könyvtári könyvek számát) 12%-ban, végül az úgynevezett kényelmi szolgáltatásokat (pl.: a megközelíthetőséget, a sportolási és ruhatárolási lehetőségeket, a szabadon használható számítógépek számát) 8%-ban.

Ezen szempontok alapján állították fel a magyar középikolák százas rangsorát, melybe (tekintve, hogy jelenleg Magyarországon közel 1000 középiskola van) már bekerülni is dicsőség, és ez nekünk újra sikerült. Joggal lehetünk nagyon-nagyon büszkék arra, hogy az iskolánkban tanító, a pedagógus szakmában példamutató tanárok és az ide járó okos, szorgalmas és lelkes diákok közös munkájának eredményeképpen, a magyar középiskolák közül a Batthyány Kázmér Gimnázium a 29. helyen áll. Köszönet mindenkinek, aki hozzájárult ehhez a nagyon szép eredményhez.

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com