Kategória: Művészeti est

MŰVÉSZETI EST

Az idei Művészeti estről Ahmad Jázmin (12.a) beszámolóját olvashatják:


“A gimnázium idei művészeti estjén, viszonyítva a korábbi évekhez, létszámban megfogyatkozva voltunk jelen, ám ez látszólag sem a műsorok hangulatát, sem a színvonalát nem befolyásolta. Ezt megelőzően megrendezésre került iskolánkban a Ki mit tud?, ahol több kategóriában próbálhattuk ki magunkat, teret adva ezzel a diákság kreativitásának. Az itt résztvevők soraiból kerültek ki a művészeti est fellépői, egy voltam közülük én is. Táncosok, zenészek, énekesek, szavalók, szövegmondók színesítették a palettát. 

A szülők, családtagok, barátok mindig egyfajta meghitt hangulatot teremtenek, és bizalmat biztosítanak a szereplők számára, most is ez történt. (Én legalábbis, személyesen, ezt így élem meg évről évre.) Emellett a szervezés, a hangosítás s szinte minden elektronikai háttér irányítása a diákok által valósult meg, bizonyára ez is jelentős szerepet játszott a családias légkör megteremtésében. Külön köszönet nekik, a szervezőknek, akik szabadidejükből áldozva voltak jelen a több hetes előkészítés során végig és az esten is. 

Élveztem, hogy a színpadon állva hallgató fülekre találtam. Ezt éreztem a többi fellépőnél is. Kölcsönös tisztelettel figyeltük egymás produkcióit. Több pozitív visszajelzést kaptam mind a szervezésről, mind a fellépők teljesítményéről, magam is kellemes élményként könyvelem el a 2020-as művészeti estet. Hálás vagyok, hogy idén mint fellépő lehettem részese az eseménynek, s remélem, hogy az elkövetkezendő években folytatódik ez a jelentős hagyomány az iskolánk életében.”

MŰVÉSZETI EST

Mindenkit sok szeretettel várunk a 2020-as évben is a hagyományosan megrendezésre kerülő Művészeti Estre!
A tavalyi évhez hasonlóan újra diákszervezésben jön létre az esemény. Reméljük, legalább olyan élvezetes és színvonalas lesz, mint előző tanévben.
Gyertek el és hívjátok meg ismerőseiteket is!

Időpont: 2019. február 7. péntek
Jegyárak: felnőtt 1000 Ft, diák 400 Ft

MŰVÉSZETI EST

 

 

 

 

 

[media-tags media_tags=”2018/2019, Művészeti Est” tags_compare=”AND” size=”thumbnail”]

MŰVÉSZETI EST 2017 – PROMÓ VIDEÓ

Az idei Művészeti Est 11.c osztályos diákok kezdeményezésére, és gimnáziumunk szinte minden korosztályából lévő lelkes diákok összefogásának köszönhetően jön létre.

Helyszín: Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium
Időpont: 2017. december 20. (szerda) 18:00

A felkészülési időszak izgalmaiba az itt megtekinthető promó videó által kaphatnak betekintést a kedves szülők / tanárok / érdeklődők. A videó Fejes Dániel (11.a) és Pálfi Zalán (11.c) áldozatos munkájának köszönhető.

A Művészeti Estre jegyek még 2017. december 19-én és 20-án korlátozott számban vásárolhatóak napközben a gimnázium folyosóján árusító 11.c osztályos diákoknál.
Jegyárak: Felnőtt-1000 Ft; Diák-400 Ft
Ebben az évben a bevételt a diákok az iskola még otthonosabbá tételére fordítanák, aminek lényege, hogy pihenősarkokat hoznának létre az iskola minden szintjén, ahol a lyukasórákat és szüneteket kényelmes babzsákokban tölthetnék el a tanulók.

MŰVÉSZETI EST 2017

Mindenkit sok szeretettel várunk idén is a Művészeti Estre, ami most először a 11.c-s diákok főszervezésével jön létre.
Helyszín: Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium
Időpont: 2017. december 20. (szerda) 18:00
Jegyárak: Felnőtt-1000 Ft; Diák-400 Ft
Ebben az évben a bevételt a diákok az iskola még otthonosabbá tételére fordítanák, aminek lényege, hogy pihenősarkokat hoznának létre az iskola minden szintjén, ahol a lyukasórákat és szüneteket kényelmes babzsákokban tölthetnék el a tanulók.

MŰVÉSZETI EST 2017

Szeretettel várunk minden érdeklődőt 2017. március 9-én, idén kivételesen csütörtökön (!!!) 18 órakor a Batthyány Kázmér Tudományos Napok záró rendezvényére, a Művészeti estre, ahol diákjaink színvonalas produkciókkal szórakoztatják majd az egybegyűlteket.

Az esemény plakátja itt tekinthető meg.

MŰVÉSZETI EST

Szeretettel várunk minden érdeklődőt március 4-én, pénteken 18 órakor a Batthyány Kázmér Tudományos Napok záró rendezvényére, a Művészeti estre, ahol diákjaink színvonalas produkciókkal szórakoztatják az egybegyűlteket.

A plakát és a részletes program itt látható.

MŰVÉSZETI EST

A Batthyány Kázmér Tudományos Napokat március 6-án
18 órakor a Művészeti Est zárja, melyen iskolánk diákjai változatos produkciókkal várják szüleiket, barátaikat, volt
és jelenlegi diáktársaikat.

További információk és műsorrend a plakáton.

Következő oldal »
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com