Kategória: Ökoiskola

TEREMTSÜK ÚJRA – ÚSZÓLÁP-REHABILITÁCIÓ

Kilencedik évfolyamos tanulóinkkal 2022 óta végezzük az olajszennyezésben elpusztult szigetszentmiklósi úszóláp helyreállítását. Tevékenységünket szerettük volna kiterjeszteni és tapasztalatainkat megosztani testvériskolánkkal, a Szatmárnémetiben lévő Kölcsey Ferenc Főgimnáziummal. Ezért Erasmus+ Kis léptékű köznevelési partnerségek (KA210-SCH) pályázatot nyújtottunk be, melyet a Tempus Közalapítvány elfogadott. A kétéves nemzetközi projekt megvalósítását 60 000 euró összeggel támogatja. A pályázat írója és a projekt vezetője Czita Zoltán tanár úr.

“A pályázat fő erőssége, hogy abban egy valós környezetvédelmi problémára reflektálnak, valamint hogy a diákokkal valós problémamegoldást terveznek modern digitális eszközökkel és számos innovatív megoldással. … Mindezek segítségével egy sikeres projektet valósíthatnak meg, melynek legnagyobb kimeneti terméke, az úszólápok visszatelepítése egy teljes közösség hasznára válhat és példaértékű lehetne.”
(a pályázatot bíráló szakértők értékelése)

SOLVE FOR TOMORROW KIHÍVÁS

A Samsung jóvoltából egy global videó készült a Solve for Tomorrow kihívásról, melyben Rozgonyi Gréta (10.b) és Lamper Szilárd (10.a) ötlete is helyett kapott. Nagy örömünkre szolgált, hogy kiválasztották az ötletüket, igazán jó volt látni a projektüket a világ 4 másik csapatának munkája mellett. Felkészítő tanáruk Szij Orsolya volt.

 

A Samsung Magyarország magyar felirattal is ellátta a videót, amelyet itt nézhettek meg. 

NETWORK OF EUROPEAN BLUE SCHOOLS

Az Európai Bizottság által létrehozott European Blue Schools hálózat célja, hogy a partner iskolák diákjai gyakorlati projektek megvalósításán keresztül megismerjék az európai vizes élőhelyeket, természeti értékeket és ezáltal elkötelezetté váljanak a folyók, tavak, tengerek megóvása és fenntartható kezelése iránt: https://maritime-forum.ec.europa.eu/theme/ocean-literacy-and-blue-skills/ocean-literacy/network-blue-schools_en

Iskolánkban a kilencedikes diákokkal harmadik éve dolgozunk az elpusztult szigetszentmiklósi úszóláp helyreállításán a „Teremtsük újra” rehabilitációs projekt keretében, melynek vezetői Sete Krisztina és Czita Zoltán. Munkánk elismeréseként ebben a tanévben projektünk felvételt nyert a European Blue Schools hálózatba. Az erről szóló tanúsítvány itt tekinthető meg.

SULIZSÁK

A Sulizsák akcióra idén az őszi szünet után kerül sor. A zsákokat november 6-9-ig lehet behozni az iskolába, november 10-én fogják azokat elszállítani. A gyűjtéshez a zsákokat várhatóan a jövő hét folyamán kapjuk meg, amelyek az osztályfőnököknél lesznek. Kérjük, keressék őket, ha szükségük van zsákra.
A ruhák saját zsákban is behozhatók. Ebben az esetben mindenképpen kérnénk, hogy ezek maximum 50-60 literesek legyenek, vagy 10 kilogrammonként legyenek zsákolva a ruhák és mindenképpen legyenek lezárva. 
A gyűjthető dolgokról további információt a szervezők honlapján (https://sulizsak.hu/) és itt találnak.
 
A gyűjtést előre is köszönjük.

9. ÉVFOLYAMOS ERDEI ISKOLA

Sete Krisztina és Czita Zoltán szervezésében szeptember 11-15-ig rendeztük meg a
9. évfolyam számára az erdei iskolát, melynek kettős célja van. Az egyik, hogy kötetlenebb formában, interaktív módon, valódi helyszíneken szerezhessenek a gyerekek természettudományos ismereteket csapatmunkában. A másik cél az évfolyam összerázása, az osztályok közösségének építése.
Az évfolyam tanulói 6 csoportban vettek részt a foglalkozásokon, tanultak erdőismeretet és térképészetet, végeztek természettudományos kísérleteket és vízvizsgálatot, jártak biokertben, részt vettek csapatépítésen és sárkányhajózáson. Úszólápszigeteket is készítettek, melyeket az olajszennyezés helyszínén vízre bocsátottak. A hetet egy közös túra zárta a Pilisben.

JANE GOODALL INTÉZET PROGRAMJAI

Az utolsó tanítási napon a 8-11. évfolyamosok a magyarországi Jane Goodall Intézet programjaival, aktuális kampányaival, illetve magának Jane Goodallnak a munkásságával ismerkedhettek meg iskolai előadás keretében. Az előadó Kovács Eszter, a Roots&Shoots mozgalom programvezetője volt. Az intézetnél lehetőség van önkéntesként tevékenykedni, a diákok közösségi szolgálatért vállalhatnak feladatokat.

Szervező: Sete Krisztina Beáta, munkaközösség-vezető

Az aktuális programokról, eseményekről bővebben itt olvashatsz.

SULIZSÁK RUHAGYŰJTÉS

A tavalyi évhez hasonlóan idén is lesz Sulizsák ruhagyűjtés a DÖK szervezésében. A legfőbb tudnivalókat a https://sulizsak.hu/ honlapon és a tájékoztatóban olvashatják. 
 
Az összegyűjtött ruhák és cipők nem adományozási célt szolgálnak, egy textilválogató üzembe kerülnek.  Az üzemben a ruhákat és a cipőket egyesével átválogatják, osztályozzák és feldolgozzák, majd bálázzák. A válogatott darabok elsődleges helyüket az újrahasználatban találják meg. 
 
A ruhákat az osztályfőnököktől kapott zsákokban vagy sima, összekötözött szemeteszsákban lehet behozni, egy zsákban max. 10 kg-t.
 
A zsákokat január 30-től február 3-ig gyűjtjük a testnevelés termek melletti lépcső alatt.

ÖRÖKÖS ÖKOISKOLA CÍM

Iskolánk ebben a tanévben elnyerte az Örökös Ökoiskola címet.

Az Örökös Ökoiskolává válás azt jelenti számunkra, hogy már része a gondolkodásunknak, az értékrendünknek a fenntarthatóságra való törekvés. Folyamatos pályázatok benyújtása nélkül is tesszük, amit tennünk kell, személyes és közösségi összefogás példáján keresztül valósítjuk meg a jövő nemzedékek környezettudatosságra való nevelését.

Nézd meg a következőket:
Hogyan váltunk Örökös Ökoiskolává?
Örökös Ökoiskola oklevél
Fotó az ökoiskolai munkacsoportról

“SULIZSÁK” RUHAGYŰJTÉS

A “Sulizsák” ruhagyűjtést a DÖK és az ÖKO csoport közösen szervezi az újrahasznosítás népszerűsítésének érdekében.

Az összegyűjtött ruhákat 2021. nov. 2-4. között lehet behozni az iskolába, így mindenkinek van ideje az őszi szünetben selejtezni otthon. Az elszállítás nov. 5-én (péntek) 13 órakor lesz. A zsákokat a klubban gyűjtjük.
Az összegyűjtött dolgokért az iskola 50 Ft-ot kap kilogrammonként.

A ruhákat Sulizsáktól kapott zsákokban, vagy ha az nem elég, saját zsákban is be lehet hozni.
A könnyebb mérhetőség és mozgathatóság érdekében 50-60 literes (= max. 10kg/zsák) lezárt zsákokban kérik a behozatalt.

Az összegyűjtött ruhák és cipők nem adományozási célt szolgálnak, egy textilválogató üzembe kerülnek.  Az üzemben a ruhákat és a cipőket egyesével átválogatják, osztályozzák és feldolgozzák, majd bálázzák. Jelentős részük exportálásra kerül. A fajtára és szezonra válogatott daraboknál fontossá válik azok minősége, tehát elsődleges helyüket az újrahasználatban találják meg. Az ily módon nem használható darabok pedig géptisztító rongyként, ipari alapanyagként kerülnek újrahasznosításra.

https://sulizsak.hu/

plakát

tájékoztató

ERDEI ISKOLA 2.0

A világjárvány elsöpörte a tanév rendjébe illesztett jobbnál jobb programokat: lemondtunk giliceavatóról, közösségépítő programokról, kirándulásokról és egyre többször használtuk
azt a szófordulatot, hogy talán „valamilyen formában” megszervezzük az 5. évfolyam számára az erdei iskolát. S, hogy ez nem maradt pusztán ígéret, hanem egy fantasztikus innovációvá érett, az a gimnázium természettudományos munkacsoportjának köszönhető, akik gondoltak egy merészet és nagyot, és helybe hozták az erdei iskolát. Felismerték: lakóhelyünk természeti értékeit, kiváló adottságait utazás és ottalvás nélkül, a járványügyi szabályok megtartása mellett remekül ki lehet használni. A Szigethalmi Ifjúsági Tábor adta az erdei iskola színterét, innen indult a napi program, itt dolgoztak a diákok a projektjeiken, a szakmai foglalkozások, az étkezés, a játék, a közösségépítés, a sportolás helyszíne is itt volt.

A programokról készült részletes beszámoló itt olvasható.

Következő oldal »
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com