“ANNE FRANK – TÖRTÉNELEM A MÁNAK” KIÁLLÍTÁS

Imre Eszter 9.b osztályos tanuló gondolataival invitálunk Benneteket az Anne Frank – Történelem a mának c. kiállításra.
Kik a zsidók? Mit jelent az antiszemitizmus? Mi az identitás? Mik az emberi jogok? Mit jelentett a II. világháború idején zsidónak lenni és mit jelent ma? Mi, akik az Anne Frank kiállítás tárlatvezetését vállaltuk, az utóbbi napokban belemerültünk a II. világháború, és az azt kirobbantó eseménysorozat megismerésébe. Két rendkívül elhivatott, Amszterdamban élő magyar, Fanni és Iván voltak ebben óriási segítségünkre. Anne Frank holland, zsidó származású lány történetén keresztül mutatták be nekünk a holokauszt megrázó eseményeit. Ez a korszak többé már nem csak pár poros bebiflázandó évszám és név, sokkal inkább egy olyan felfoghatatlan időszak, amelyről többet kellene beszélnünk, hogy ilyen borzalmak még egyszer ne történhessenek meg. Nemcsak történelmi, de sok más vonatkozásban is nagyon érdekes és sokrétű képzésen vehettünk részt. Az első napon Fanni azt mondta nekünk: „Remélem, hogy úgy mentek el innen, hogy sokkal kritikusabban fogjátok szemlélni a mindennapok eseményeit, akár csak a híradót is a tévében.” Így is lett. Személy szerint minél többet gondolkozom, annál több kérdés merül fel bennem. Szóval, ha neked is vannak kérdéseid, kedvet kaptál hozzá, érdekel a töri, vagy csak egyszerűen nincs más dolgod akkor gyere és tudj meg Te is többet! 

A kiállítás oldala itt tekinthető meg.

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com